2024. október 18-án 10 órakor a Pannon Egyetem 75 éves jubileumi rendezvényeinek sorában tartotta a Humántudományi Kar Neveléstudományi Intézete a Zsolnai József emlékterem és archívum átadóját.
Dr. Györe Géza és Dr. Kubinger-Pillmann Judit, Professzor Úr egykori tanítványai és munkatársai - akik jelenleg is a Neveléstudományi Intézetben dolgoznak - kezdeményezésére indult el az emlékterem létrehozatalának gondolata, hiszen így Professzor Úr szellemi hagyatéka a kar hallgatói számára is elérhetővé és kutathatóvá válik. Mindezzel egy időben a Zsolnai József által alapított Neveléstudományi Intézet is 25 éves jubileumát ünnepelte egy Műhelykonferencia keretében.
Pannon Egyetem a Digitális Gyermek Jólléti Konferencián
A Pannon Egyetem Neveléstudományi Intézete kiemelt jelentőséget tulajdonít annak, hogy a leendő óvodapedagógusok, tanítók és tanárok számára segítséget nyújtson a digitális világban való eligazodásban. Örömmel vették, hogy 2024. szeptember 28-án kiállítási lehetőséget kaptak a Petőfi Irodalmi Múzeumban megrendezett Digitális Gyermek Jólléti Konferencián és Kiállításon, amelyet az EduTech Hungary szervezett.
Az intézetet Dr. Györe Géza, Dr. Kubinger-Pillmann Judit és Bognár Amália képviselték, akik a Digitális lét – Digitális kultúra Kutatócsoport tagjaiként a konferenciához kapcsolódó témakörökben végeznek kutatásokat. Munkájukkal módszertani támogatást nyújtanak a Pannon Egyetem hallgatóinak – elsősorban a leendő óvodapedagógusoknak és tanítóknak –, valamint a már gyakorló pedagógusoknak, hogy sikeresen alkalmazkodjanak a digitális világ kihívásaihoz.
A Pannon Egyetem Humántudományi Kar Neveléstudományi Intézete
tisztelettel meghívja a Zsolnai József emlékterem avatására,
amelyet 2024. október 18-án 10 órakor tartunk az O4-es teremben
(8200 Veszprém, Wartha Vince utca 1.).
Az avatást követően rendezzük meg a Neveléstudományi Intézet megalakulásának 25. évfordulója tiszteletére szervezett műhelykonferenciát. Ennek helyszíne: O/5-ös terem (8200 Veszprém, Wartha Vince utca 1.)
PROGRAM
Az átadóünnepséget megnyitja Dr. Kurdi Róbert a Pannon Egyetem rektorhelyettese
A Humántudományi Kar nevében köszöntőt mond dr. habil. Somogyvári Lajos dékánhelyettes
Prof. Dr. Zsolnai József szakmai életútja
A Zsolnai József emlékszobát bemutatja dr. Györe Géza a Zsolnai József Archívum kezelője
Szünet
Műhelykonferencia
A konferenciát megnyitja dr. habil. Somogyvári Lajos a Pannon Egyetem HTK Neveléstudományi Intézetének vezetője
A Műhelykonferencián megszólalók
Dr. Michalkó Gábor
Kiss Albert
Langerné dr. habil.Buchwald Judit
Szily Ildikó
dr. Kubinger-Pillman Judit
Nagyné Kozma Ildikó
Wallinger Endre
KÖTETBEMUTATÓ - II. Zsolnai József emlékkonferencia kötete Dr. Garaczi Imre szakmai lektor
A rendezvény zárása: dr. Györe Géza
Bízunk benne, hogy személyesen is találkozhatunk a emlékterem avatón és a műhelykonferencián!
Kérjük, hogy részvételi szándékát a következő regisztrációs linken erősítse meg!
Örömmel tájékoztatunk mindenkit, hogy dr. habil. Sántha Kálmán kollégánknak megjelent egy társszerzős Q2-es cikke a Taylor & Francis gondozásában a Mentoring & Tutoring lapban.
dr. Kubinger-Pillmann Judit (egyetemi docens, Pannon Egyetem Humántudományi Kar Neveléstudományi Intézet, Digitális lét - digitális kultúra kutatócsoport vezetője) és
Kurczné Hopka Noémi (a Pannon Egyetem Humántudományi Karának nappali tagozatos óvodapedagógus hallgatója), akikkel a nemrég lezajlott online módszertani konferencia kapcsán készítettek interjút.
Előalkalmassági vizsga óvodapedagógus és tanító alapszakokon 2025. január 31-én
Az óvodapedagógus és tanító alapszakokon alkalmassági vizsgát kell tennie a jelentkezőknek. Az alkalmassági vizsga szolgáltatásjellegű, vizsgadíj-köteles, amelyet az intézménynek kell befizetni.
A pótalkalmassági vizsga díjának végső beérkezési határideje: 2025. január 22. (szerda)
Az Alkalmassági vizsga részleteivel (vizsga részei és a vizsgadíj befiztésével kapcsolatos információk) kapcsolatban a következő linken tud tájékozódni: INFORMÁCIÓK
Kérjük, hogy minden információt részletesen olvassanak el!